Ha van kérdés, amit gyakran megkapok, akkor az ez: mennyiből lehet egy marketing kampányt elindítani? Örömmel válaszolok: 1 ft-ból.

Sok haszna ugyan nem lesz… és nem fogunk hónapokon keresztül a székünk szélén a körmünket csontig rágva izgulva figyelni a végeredményt, de el lehet indítani.

Bevallom, elsősorban azért nem szeretem ezt a kérdést, mert többnyire nem befektetői gondolkodásmód áll a kérdés mögött, hanem már távolról érezhető a krónikus pénzhiány. Kicsit mintha úgy tekintenénk a marketing kampányokra, mint a múlt század elején az autókra, amelyek motorját még az autó orrában kézzel be kellett tekerni az indításkor, aztán utána már elpöfögött szinte magától.

A marketingkampányok nem ilyenek, mert nem az a céljuk, hogy egyszer beindítsuk a céget, hanem hogy folyamatosan olyan ideális vevőket találjunk általuk, amelyek profitot hoznak!

A kérdés azonban mégis adott: mennyibe kerül egy marketing kampány? A válasz kifejezetten bonyolult tud lenni, de most egyszerűsítsük le, amennyire csak tudjuk. Hátulról, azaz a kívánt végeredménytől érdemes visszafelé haladni.

Mire gondolok?

A példánkban legyen egy sportszer webáruházunk, amelyben teniszütőket értékesítünk és tűzzük ki azt a célt, hogy szeretnénk eladni 1.000 darab teniszütőt. Mekkora marketing költségkeretre van szükségünk?

Első körben azt kell(ene) ismernünk, hogy a webáruházunk milyen hatékonysággal értékesít, azaz a látogatók hány százaléka vásárol, átlagosan. A legjobb az lenne, ha pontosan tudnánk, hogy a különböző weboldalakról (csatornákról) érkezők (például a Google keresőjéből, a Facebook fiókunkból vagy épp a YouTube-ról), hány százalékban vásárolnak.

Legyen ez mondjuk 1%. (Ami egy normális, sőt egész jó szám egy webáruház esetében.)

Magyarul 100-ból 1 látogató fog vásárolni, átlagosan 1 db teniszütőt.

Innentől kezdve tiszta matek az egész. Ha 100 látogatóból 1 fő vásárol (és tegyük fel, hogy ő tényleg vesz, kifizeti, nem küldi vissza a terméket, stb.), akkor 1.000 teniszütő értékesítéséhez 100.000 látogatóra van szükségünk.

Az egyetlen kérdés az, hogy miként és mennyiért tudunk 100.000 látogatót vinni a webáruházunkba. Van-e 100.000 potenciális érdeklődő egyáltalán a piacunkon?

Ilyenkor tudjuk a Google AdWords kulcsszó tervezőjét segítségül hívni (a Google AdWords weboldalán az Eszközök menüpont alatt találod), amely megmondja, hogy teniszütőre hányan keresnek, mekkora a verseny és mibe kerül egy átkattintás, ha hirdetünk a „teniszütő” szóra.

Ha mondjuk 60 Ft-ba kerül egy átkattintás a Google AdWords rendszerében, azaz ennyiért lesz biztosan egy weboldal látogatónk, akkor 1 teniszütő értékesítéséhez 6.000 Ft-ot kell elköltenünk, hiszen tudjuk, hogy 100-ból 1 ember vásárol átlagosan az áruházunkban. A teniszütők piacon ez elfogadható összeg lehet, a kérdés azonban, hogy a Te terméked nyereségtartalma (hosszú távon) elbírja-e.

Ha 1.000 ütőt akarunk eladni, akkor ez 6 millió forintos költségvetést jelent, nagyságrendileg.

A költségkeret meghatározást lehet folytatni, módosítani és még számtalan tényezőt nézhetünk meg, de első körben szinte mindig ezzel érdemes indítani, ha online kampányt szeretnénk.

Mi van akkor, ha a bejövő forgalomból szeretnénk visszacsorgatni marketing költségre?

Nagyszerű gondolat, de akkor is rendelkezzünk legalább néhány ezer kattintásra elegendő induló büdzsével, mert garantáltan lesz mit javítani, mind a kampány, mind a weboldal felületén.

Megjegyzés: egy ez szándékosan nagyon leegyszerűsített példa. A lényeg a gondolkozásmódban van.

Ha szeretnéd megtudni, hogy miként lehet egy valóban hatékony kampányt felépíteni a Te cégednek, akkor kattints ide!